Interjúk

Petőcz András

Petőcz András író, költő -- szépirodalmi könyvei megírásán kívül, számos irodalmi díj elnyerése mellett -- megteremtette a saját Harry Potter történeteit (Kalandjaim a Mágusképzőn, Vészhelyzet a Mágusképzőn).
Állítja, mindannyian, akik adunk magunkra, varázsló-iskolába jártunk valamikor.
Petőcz András is ezt tette annak idején, mégpedig Óbudán, a Vörösvári úti Czabán Samu Általános Iskolában.

Jártál oviba, emlékszel még az ovis jeledre, s egyéb részletek is bevillannak még ebből az időből?

Nehezen barátkoztam az óvodával. Általában elmondhatom, hogy a közösséggel nehezen barátkoztam. Inkább az önállóság volt a világom, nem szerettem beilleszkedni. A közeli óvodában nem is tudtam megszokni a mindennapokat, anyám végül is beiratott engem egy - akkori szemmel nézve - "elit" óvodába, az MTA (Tudományos Akadémia) dolgozóinak az óvodájába, ami messzebb volt ugyan, de egy nagy kert tartozott hozzá. Egyetlen dologra emlékszem: az egyik ovistársam "vadászatot" szervezett, a madarakat akarták a többiek kővel megdobálni. Ezen nagyon felháborodtam, és elmagyaráztam néhány barátomnak, hogy miért nem szabad a madarakat kővel dobálni, és ebben a kérdésben néhányan mellém álltak - a kődobálás elmaradt. Azóta is komoly, erkölcsi győzelemként értékelem ezt az óvodai sikert a társaim között. Igaz, mégsem lettem környezetvédő...

Törpe gyerekként mit válaszoltál a mi leszel, ha nagy leszel kérdésre?

Nagyon korán eldöntöttem, hogy író leszek. Ötéves voltam, amikor apámnak azt mondtam, hogy "a költő munkát választom". És ehhez az elhatározásomhoz ragaszkodtam is mindig. Néha nehéz volt. A legjobb barátom például autószerelőnek készült. Kicsit furcsán néztek rám a többiek, amikor én meg azt mondtam, hogy "író leszek".

Milyen volt a középsuli, volt lógás, kamaszkori szerelem, versírás, sport, szezonális diákmunka?

A középiskola nagy változást hozott. Egy külvárosi iskolából a Radnóti Gimnáziumba kerültem, amelyik egy elit gimnázium, igencsak eltérően szocializálódott gyerekekkel. Számomra ez a két iskola együtt jelentette az igazi kihívást, hogy ezzel a divatos szóval éljek: megtanultam a külvárosi életformát, aztán sikerrel alkalmazkodtam a sokkal magasabb színvonalhoz, az elit szemlélethez. A Radnóti gimnázium számomra mindent jelentett: a liberális nevelést, a nyitottságot, egy olyan életminoséget, amit ma is visszasírok. Életem legjobb időszaka volt. Ekkor kezdődött irodalmi, szerkesztői tevékenységem is - itt szerkesztettem az iskola Radír című lapját, például.

Hogyan alakult később az életed, mi volt az első polgári foglalkozásod vagy továbbtanultál?

A gimnázium után egy év katonai időszak jött, kötelező katonáskodás, ma is rossz emlékekkel. Utána pedig máris az "élet sűrűje": egyetemista lettem, és elindultam a pályán. Az ELTE Bölcsészkar Jelenlét című lapját szerkesztettem már első évesen. A lap nagyon jól sikerült, túlságosan is jól: egycsapásra ismertté lettem az irodalmi életben. És megkezdődött egy nagyon is kemény élet. Írónak lenni néha kilátástalan küzdelem egzisztenciálisan és a hazai körülmények között bizony morálisan is. Ennek elemzése messzire vezetne.

Mindig is írással, irodalommal foglalkoztál â013 külföldön is éltél esetleg, ott is az irodalom volta a kenyered?

Mindig az irodalom volt csak a kenyerem. Négy évet éltem külföldön, Franciaországban, bár ma már számomra Franciaország nem külföld, sokkal inkább otthon. Megtapasztaltam egy másfajta gondolkodást. És ez jó. Fontos a tapasztalatszerzés.