Interjúk

Máté Gábor: "Meg kell találni az új nézőket"

 

Máté Gábor 2011 februárjában lett a Katona József Színház igazgatója. Beszélhetnénk az eltelt időszakból például a Woyzeckről vagy a Kispolgárokról, a kortárs lengyel vagy a legfrissebb mai magyar bemutatóikról, az ifjúsági programról vagy az új kommunikációs stratégiáról - de ezek pont nem kerültek szóba. A Fidelio interjúja.

- Nekem az a benyomásom, mostanában úgy alakult, hogy az évad legjobb előadása vagy nem kap díjat a POSZT-on, vagy eleve meg sem hívták. Hogy félreérthetetlen legyek: a Kétfejű fenevadra, az Egyszer élünk...-re, idén pedig A mi osztályunkra és Pintér Béláék Kaisers Tv Ungarnjára gondolok.

- Jó esélyek látszanak arra, hogy ez így legyen, ha két színházi szervezet jegyzőkönyvezett egyeztetéseken, delegációs alapon fog dönteni részvételről, szakmai vitákról, zsűriről és minden egyébről. Lesz majd ebből is egy kicsi, abból is egy kicsi, így áll össze a kiegyensúlyozott magyar színházi seregszemle.

- Idén a Katona József Színházból két előadást válogattak be.

- Nem lehet egy szavunk sem. Nekem személy szerint sincs okom sértettségre a POSZT kapcsán - még színészi díjat is nyertem a Médeia Iaszónjaként -, de a Katonának valahogy sosem volt szerencséje Péccsel. Többször előfordult, hogy nem azt a produkciónkat hívták meg, amelyet a leginkább szerettünk volna megmutatni, de amikor a legjobbunkkal mentünk, akkor sem mindig jártunk sikerrel. Például az Ivanovval felsültünk, és a tavalyi A mizantrópnak is furcsán alakult a sorsa: az utolsó napon játszottuk, bele sem került a gála zenés összegzésébe. Különdíjat adott rá a zsűri. Most a Nordost és A filozófus vesz részt a versenyben. Hátha a szereplés kelt majd némi friss érdeklődést, ami kétségkívül ráférne egy olyan régi klasszikus magyar darab előadására, mint A filozófus.

- Nincs elég nézője?

- Nincs hát. Általában az a tapasztalat, hogy az értékesebb produkcióink húsz előadás után már nemigen tudnak telt házzal menni. A mizantróp kifejezetten nagy sikerű bemutatónk volt, jól fogadták, híre kelt, jeles értelmiségi körökben szinte kötelező lett megnézni, de fél évnél és harmincvalahány előadásnál tovább az sem győzte telt házzal.

- Nem elkedvetlenítő ez?

- Nem. Árnyaltabban: nem nagyon. Arra sarkall, hogy keresgéljünk és próbálkozzunk. Meg kell találni az új nézőket. Ha olyasmivel tudunk előállni, ami speciális érdeklődést kelt, annak látszik az eredménye. A Cigányok negyven előadás körül jár, és változatlanul igen keresett produkció.

- Tulajdonképpen elég pontosan lehet tudni, hogy melyik bemutató hány előadásnyi közönségre számíthat?

- Elég pontosan. A rendszeresen idejáró nézőink fele mindent megnéz nálunk. Ami tetszik neki, azt többször is. A másik fele nem rohan jegyet váltani az újdonságra, de ha jót hall róla, akkor előbb-utóbb eljön. Lenne egyébként jóval több nézőnk is, csak hát nemigen telik az embereknek színházjegyre. Ezt egyrészt onnan lehet tudni, hogy az ingyen látogatható nyílt próbáink elképesztően sikeresek, másrészt az is látszik, hogy átrendeződés történt az állóhelyes közönségben. Régen a falakhoz támaszkodó fiatalok karéjában játszottunk. Mostanában már a negyvenes korosztályból, sőt az idősebbek közül is sokan vásárolnak olcsó állójegyet. Ezt elég szomorú látni egyébként.

- Nézzünk valami vidámabbat. Az idén diplomázó osztályából hárman - Borbély Alexandra, Pálos Hanna és Tasnádi Bence - szépeket-jókat játszanak a Katonában. Szerződteti őket?

- Igen. Beilleszkedtek, kaptam jelzéseket a társulatból is, hogy maradjanak nálunk. És bár fájlalom (most egy finom kifejezést használtam) Tenki Réka távozását a Nemzetibe, de ez kicsit segített a három végzős itt tartásában, anyagilag természetesen. A színházban nem annyira a díszlet drága, mint inkább a játszás. A jegybevételnek fedeznie kell az esti előadás költségét. Amikor igazgatói működésemet megkezdtem tavaly, a legelső intézkedésem sajnos az volt, hogy kényszerűségből csökkentettem a készülő Dilettánsok szereplőgárdáját huszonnyolc főről húszra. Nem okoz ez jó közérzetet, de muszáj úgy viselkednem, mintha egy három játszóhelyes magánszínházat igazgatnék a kapitalizmusban.

- Az egyik játszóhely a Sufni, ahová kitalálták a Gondnokságot. Havonta mutatnak be egy-egy új részt, Kovács Dániel és Dömötör András csinálják, és épp úgy rá lehet kapni, mint egy tévésorozatra.

- Gondoltam, ezzel a két fiatal rendező közelebb kerülhet a társulathoz, összerázódhatnak. Eredetileg úgy képzeltem, hogy színészileg nagyobb mozgás lesz epizódról epizódra, de aztán eléggé beállt a csapat, és nem kéredzkedik ki belőle soha senki, noha három-négy nap próbát igényel minden alkalom. A következő évadban folytatódik a sorozat, sőt átkerül a Kamrába.

- A pénznél tartottunk, amikor közbevetettem a Gondnokságot.

- Most néhány millióval több támogatáshoz jutunk a fővárosi önkormányzat ama döntése nyomán, hogy az Operett, a Madách és Centrál színházaknak önerőből kell befizetniük az épületbérleti díjukat, és az összeget átcsoportosítják a kisebb művészszínházakhoz. Ez számunkra nyereség, bár nem jó érzés más színháztól elvett pénzzel gyarapodni.

- Szponzorok?

- Mértékkel. Jártunk márciusban Washingtonban a Cigányokkal. A Kennedy Centerben léptünk fel, és megrázó volt megtudni, hogy adományokból épült az egész. A márványborítás egy olasz cégtől származik, egy norvég vállalat adta az összes csillárt és így tovább.

- Mi meg, pesti nézők, gyógyszeres dobozokat hordtunk össze az Anamnesis-bemutatóhoz.

- Igaz. És rendelkezünk vállalati meg banki támogatókkal is. Részük van abban, hogy a színház előcsarnokának komoly átépítésével várhatjuk ősszel a nézőinket. Kávézó és könyvesbolt nyílik a színházon belül, ezzel egy Magyarországon kevésbé bevett, komplex kulturális tér jön létre a belvárosban.

- Említette a Dilettánsokat, amely idén tavaszra lefutott. És nem lett helyette másik szerepe, pedig korábban színészként két bemutatóban vett részt évadonként. Mint néző, reklamációt jelentek be, ha igazgatóként feleannyit fog csak játszani, mint azelőtt.

 

- Pedig tavasz tájt, amikor ki kell találni a következő évadot, sem rendezésre, sem színészi feladatra nem vállalkozhatom. Nem is igazán jó helyzet ám az, amikor színészként dolgozom olyan rendezővel, akivel a színpadon túl azon huzakodom, hogy mit rendezzen jövőre. Előfordulhat, hogy egy főpróba előtt a rendező közli velem, hogy egy másik színházban mit fog rendezni. Ha ráadásul ez a darab a Katona tervei közt is szerepel, elképzelhető, milyen állapotban próbálok aznap. Ide tartozik, alapjában véve problémának érzem, hogy a rendezőink dolgoznak a konkurensnek mondható fővárosi művészszínházakban, az Örkényben és a Nemzetiben. Jobban szeretném, ha az a néző, aki Ascher-rendezést vagy Gothár-rendezést akar látni, csak a Katonában juthatna hozzá.

- Esetleg a következő évadban? Amikor 30 éves lesz a Katona József Színház?

- Köszönöm, hogy nem nekem kellett a születésnapot szóba hozni. Szeretnénk a színpadon kívül is méltó módon megünnepelni, rengeteg különlegességgel készülünk jövőre. Az évad pontos műsorterve most alakul. Egészen konkrétan egyelőre csak azt tudom, hogy bemutatunk egy adaptációt Kerékgyártó István Rükverc című, a könyvhétre megjelenő regényéből. Ez azért mondható biztosnak, mert én rendezem.

(forrás: fidelio)